Lukács és Tamás Hírek

A vendég hamar meghódította a közönséget közvetlenségével, őszinteségével. Üzletasszony, öt fiút nevel, maratonista és szenvedélyes túrázó, zarándok – tudtuk meg róla az esemény meghívójából. Sokat elárult a leírás, és a találkozás megerősítette: egy nagyon határozott, céltudatos, hitét és a keresztény értékeket nagyon komolyan megélő nőt ismertünk meg, aki ugyanakkor kedvességével, vidámságával, humorával már az első percekben meghódította a közönséget.

Urr Ipoly plébános a sorozatban olyan mélyen hívő nőket hívott beszélgetésre, akik kitűnnek mind a család, mind a karrier terén: Megyesi Schwartz Lúcia operaénekest követte Lukácsné Tamás Katalin, december 15-én este pedig Sebestyén Mártával találkozhatnak az érdeklődők.

Hogyan jut idő minderre? Honnan ez a céltudatosság, és milyen újabb lehetőségek nyílnak meg az életben, ha bátran igent mond Isten hívására? A bölcsőben kapott és megőrzött hit hogyan van jelen az élet különböző területein, milyen új utakra indította a család/gyereknevelés, a munka/karrier, az önkéntesség és a szabadidő területén? – ezeket a titkokat boncolgatta a beszélgetés a plébános és Katalin között, két kedves ismerős beszélgetése, akiknek barátsága a vácrátóti plébánián alakult ki.

Először a gyökereiről faggatta a vendéget a kérdező. Szülei munkásemberek, jövőre lesznek hatvanéves házasok. Tőlük kapta a munka szeretetét és a szolgálat lelkületét. A hit kezdettől fogva jelen volt az életében, lopva járt hittanra a kommunizmus idején. Hagyományos, tisztelettudó családban nőtt fel, ma sem mond soha nemet szüleinek, akiket mindennap meglátogat: „tükröt tartanak, megmutatják, hogyan kell megöregedni” – foglalta össze szép kapcsolatukat. Férje révén került Vácrátótra, ahol a település zárt közösségében határozott, elegáns nőként kezdetben csodabogárnak számított, három gyerek után aztán mégis elfogadták, otthonosan kezdett mozogni a közegben, a rendszerváltás után önkormányzati képviselőnek is megválasztották.

Három fia már nős, szentségi házasságban élnek, hét unokája van általuk. Szigorúan nevelte őket az értékek tiszteletére, korlátokat, szabályokat állított. Nem hagyta, hogy „mamahotelben” érezzék magukat, segíteniük kellett a háztartásban, még ha már sikeres vállalkozóként házvezetőnő is dolgozott az otthonukban – ám őt sem szabad megalázni, neki is kellett segíteniük, mosni, teregetni, virágot locsolni… És bár „biztos nem könnyű velem” – vallotta meg, tisztelettudó, dolgos gyerekeiben látja a határozott nevelés gyümölcsét.

És itt nem volt vége anyai teendőinek, mert amikor már nagyok voltak a fiúk, két kisfiút kapott a család ajándékba, feladatul: keresztlánya gyermekeit, akiket édesanyjuk nem tudott felnevelni. A beszélgetésből sejteni lehetett, hogy ez nem volt könnyű feladat, a gyerekek sok terhet hordoztak a múltjukból, az egyik intézetből, a másik a nagymamájától került hozzájuk, heroinfüggő édesanyától születtek, és ez bizony próbára tette a családot. Ugyanakkor nagy élmény volt számára, hogy újra azzá lehet, amire a Jóisten teremtette, édesanyává. A nagyok sem fogadták el azonnal az új jövevényeket, de aztán bocsánatot kértek, felelősségtudat született bennük, ma már barátok, és a nagy munkát is ad a kicsinek (a „kicsik” már szintén 18 és 20 évesek).

A „sikeres üzletasszony” titkát boncolgatta a beszélgetés a továbbiakban, illetve az derült ki, hogy a titok maga a vállalkozó szellemű hölgy személyisége, bátorsága, határozottsága, amiből természetesen fakadt a ma már 47 alkalmazottat foglalkoztató Volkswagen szalon vezetése. Kezdettől fogva az életében fontosnak tartott értékek mentén működött a cég is, amelyet férjével – aki autószerelőként, autómentőként dolgozott korábban – kezdett el, de végül ő vállalta érte a nagyobb felelősséget. 1997-ben nyitották meg a szalont, és már kezdettől ott függött a feszület, soha senki nem mert rákérdezni. Szimbólum, amely jelzi az értékrendjüket, de senkit nem kötelez megtérésre, viszont számos beszélgetést indíthat el. „Nem hottentotta kft. vagytok, ott van a nevetek” – idézte édesapja mondását annak érzékeltetésére, hogy kezdettől fogva fontos volt számára, hogy megbízható legyen, visszatérjenek a vevői. Érték-Rend-Szeretet – öt éve ezzel a mottóval működnek, tartják magukat a kezdeti elképzeléseikhez. A cégen belüli kapcsolatok is e mottó körül alakulnak, „kegyes a Jóisten”, mert aki nem illik oda, magától elmegy, és egyre jobb munkatársak jönnek. Büszke a kifinomult – ám mégsem bratyizó, magánéletet tiszteletben tartó – munkahelyi kapcsolatokra is, hogy fontos az emberség, a munkatársak megbecsülése, az adott szó. És arra is, hogy a keresztény értékeket képviseli, és finoman be is csempészi a hétköznapokba, adventben például minden hétfőn munkakezdéskor gyertyát gyújtanak. Felidézett egy latin mondást, amelyet a beszélgetésen is jelen lévő Bokros Levente atyától tanult: „A dologban erősen, a módjában gyengéden” – fontos számára ez a hozzáállás, a céljaiban legyen határozott, a megvalósítás módjában gyengéd.

Harmadik területként az önkénteskedés került szóba és Katalin elmesélte, hogy is kezdődött: 18 évvel ezelőtt Adányi László egy Máltás autóval érkezett, amelyet gyorsan meg kellett javítani, mert Lourdes-ba mentek vele. Átgondolta, és ő is velük ment, és közben átélt egy csodát: éppen a kegyhelyen volt, amikor az ötéves fia öt méter magasból leesett a teraszról, és semmi baja nem lett. Felajánlotta, hogy visszamegy segíteni… mosogatni. Adányi László azonban nem így gondolta: „Gyere velünk mosogatni, de nem edényeket, hanem embereket” – hívta. Elment hát a betegekkel, és már útközben átesett a tűzkeresztségen, amikor egy vele egyidős férfin kellett katétert cserélni. Mégsem betegnek tekintette őket elsősorban, az ápolás mellett szórakoztatta őket, vitt nekik lufit az útra. És dolgozott, takarított, vécét pucolt, fürdetett, amire szükség volt. Megtapasztalta, hogy nem ő utasít, hanem neki adnak utasításokat. Rendszeresen visszatért minden májusban, és később a váci egyházmegyei kórházlelkészség beteglátogató szolgálatához is csatlakozott. Nemrég pedig belevágott az Apor Vilmos Főiskolán a katekéta-lelkipásztori munkatárs képzésbe is. Könyveket is ír: gondolatokat gyűjt egybe, amelyek feltölthetik az embert hittel, reménnyel, energiával. Legutóbbi kötete az Adventi iránytű, Paszternák Tamás váci egyházmegyei püspöki helynök elmélkedéseivel. 

Ráadásként, ha azt gondoltuk volna, hogy több már biztos nem fér be egy nap 24 órájába, Ipoly atya elárulta, milyen aktív, sportos életet él a vállalkozó hölgy. Mindennap 4.30-kor kel, heti kétszer teniszezik, fut. Katalin elárulta, hogy az első maratonját éppen a pandémia idejére tervezte, Jeruzsálemben, ez egyelőre a bakancslistán maradt. Futás közben rózsafüzért imádkozik: „émelygősnek hangzik, de elvonja a figyelmemet, és máris nem monoton dolog a futás”. Katalin azt is elmesélte, hogy évente 1-2 hétre elutazik hátizsákkal túrázni, erre a kikapcsolódásra szüksége van. Olykor egyedül is elindul egynapos kéktúrára, ilyenkor is az ima a társa az úton.

Ipoly atya a példaképeiről kérdezett, hiszen a szakdolgozatát is éppen a női szentekről írja. Árpád-házi Szent Erzsébet, Szent Margit, Lisieux-i Kis Szent Teréz és Szűz Mária példája nyomán igyekszik élni az életét. Szűz Mária különösen fontos példa számára azzal, ahogy igent mondott, nem hezitált, nem kérdezett. Merjünk bátran igent mondani az előttünk álló dolgokra, ne féljünk elfogadni a kihívást. A félelmeinket adjuk oda Istennek, különben megfosztanak a kreativitásunktól – buzdította hallgatóit. Hozzátette a főként női hallgatóságnak, hogy egy nő merjen nő lenni, legyünk büszkék szép hivatásunkra. Elmesélte, milyen szép és új feladat, hogy öt fiúgyerek után négy lányunokája született (és utána még három fiú), akikkel szeret nőies dolgokat csinálni, például parfümöket szagolgatni a drogériában. Beleszeretett a vácrátóti népviseletbe is, neki és unokáinak van már szép ruhája, és ünnepeken büszkén viselik.

Ennyi céltudatosság és határozottság után kívánkozott kérdés, van-e, amit másképp csinálna. Az előadó elgondolkodott és kissé pironkodva mondta el, hogy nem igazán, mindent szeret, amit csinál, a családot, a gyerekeket, a munkát… talán egy kicsit többet foglalkozna önmagával.

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Baranyai-Vígh Mirtill; Lukácsné Tamás Katalin

Magyar Kurír