Lukács és TamásÚjdonságok

A(z) Lukács és Tamás összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.

16.08.2022Aktuális autószalon-információk

Ég veled, Passat Limousine!

Véget ért egy hosszú és dicső korszak: a Volkswagen idén leállította a Passat Limousine gyártását. A Lukács és Tamás-nál átadtuk a világ legsikeresebb középkategóriás modelljének utolsó lépcsős hátú példányát – ráadásul egy „rajongónak”, Mondok Károlynak, a Signal Telefontechnika Kft. műszaki vezetőjének.
Az utolsó Passat Limousine

Ennek apropójából érdemes röviden kitekinteni a modell történetére, de egy villáminterjú is készült régi, kedves ügyfelünkkel, aki új autóját Marx Károly kollégánktól vette át.

A Volkswagen a Passat első generációját 1973-ban mutatta be, rögtön két különböző – 2- és 4-ajtós ferdehátú – változatban, 55-85 lóerős motorokkal. Az autó az Audi 80 technikájára épült, Giorgetto Giugiaro tervei alapján. A kombi karosszéria egy évre rá jelent meg.

A most kifutott limuzin forma a B2-es, második generációs Passattal jelent meg, az akkori szokás szerint külön névvel: Santana. (Ilyen pár volt egyébként a Polo-Derby és a Golf-Jetta is.)

A B5-ös generációt akár 4.0 literes, W8-as motorral is választhatták az ügyfelek, 2008-ban pedig megjelent a sportos, 4 ajtós kupé változat, a Passat CC – ennek a szellemi örököse az Arteon.

A világon Európától Kínán és Ausztrálián át Amerikáig aztán számtalan néven (Dasher, Santana, Quantum, Magotan, Corsar vagy Carat) volt elérhető, míg végül a 8. generációval a négyajtós verziót 2022-ben nyugdíjba küldte a márka.

A világszerte több, mint 30 millió példányban elkelt modell története azonban itt nem ér véget: a hatalmas csomagterű Variant továbbra is rendelhető, ráadásul jövőre érkezik a Volkswagen első teljesen elektromos limuzinja, az ID. AERO – először a kínai piacra.

Image

Rövid interjúnk Mondok Károly úrral

Lukács és Tamás:
Mikor döntött úgy, hogy a Passat limuzin modelljét választja céges autónak?

Mondok Károly:
Nem titok, hogy már van tapasztalatom, hiszen 2006-ban ültem be életem első Passatjába. Vagyis a tavalyi döntésem – amikor ezt az autót megrendeltem – szinte magától jött.

LTV:
Ha még emlékszik, akkor árulja el nekünk, annak idején miért e modell mellett tette le voksát?

M.K.:
Mint felelős vezető – a cégben és az utakon is – természetesen széles körűen felmértem a piacot, így lett végül a Passat a befutó. Korábban más márkákkal jártam, de mindent összevetve végül mellette szólt a modell régre visszanyúló története, köztudott megbízhatósága és nem utolsó sorban elegáns megjelenése is. Ráadásul a rövid- és hosszú távú költségeket figyelembe véve is versenyképes ajánlatot kaptam.

LTV:
Végül a rideg számok: hányadik Passat limuzinjába ülhetett be most? És mi lesz ezután?

M.K.:
A már említett 2006-os autó után még 3-szor döntöttem úgy, hogy ennél a modellnél maradok. A legszebb Mária napi ajándék volt számomra, és örülök hogy ezen a napon vehettem át a kocsit. És hogy mit hoz a jövő? Biztosan találkozunk még! 

LTV:
Köszönjük az interjút, sok boldogságot kívánunk és még több balesetmentes kilométert legújabb limuzin Passatjához!

Image
Image

Lájkolja Facebook oldalunkat, hogy elsőként értesüljön az újdonságokról és érdekességekről!

Fedezzen fel további híreket

  • ID. Polo
    Újdonság a Volkswagentől19.05.2026

    ID. Polo

    A Volkswagen lerántotta a leplet az ID. Polo névre keresztelt vadonatúj villanyautójáról, s ezzel az egyik legismertebb típusát emeli át az elektromos korszakba.

    További információ
  • A generációváltás és az értékmegőrzés szimbóluma - Megújult a Lukács és Tamás Kft. arculata
    Aktuális03.01.2026

    Megújult a Lukács és Tamás Kft. arculata

    A generációváltás és az értékmegőrzés szimbóluma - Megújult a Lukács és Tamás Kft. arculata

    További információ
  • Évzáró vacsora 2025
    Aktuális30.12.2025

    Évzáró rendezvény 2025

    Évzáró rendezvény a Lukács és Tamás Kft.-nél

    További információ