Az új Golf világpremierje
50 éves a Golf: a globális bestseller a jövőbe indul a gyors infotainment rendszerrel és a nagy hatótávolságú plug-in hibrid hajtással
A Volkswagen a Golf 50. évfordulóját ünnepli. A bestseller sorozatgyártása 1974 márciusában indult Wolfsburgban és eddig több mint 37 millió példány követte az első Golfot. Pusztán matematikai értelemben ez azt jelenti, hogy világszerte több, mint 2000 ember döntött úgy, hogy az elmúlt 50 évben minden nap új Golfot vásárol. Ezzel a kompakt ikon a legsikeresebb európai autó és minden idők legkelendőbb Volkswagen modellje. A Volkswagen most világpremieren mutatja be a Golf evolúciójának legújabb állomását egy új, az alapoktól kifejlesztett infotainment rendszerrel és egy új generációs plug-in hibrid hajtással. Az elmúlt 50 év legjobb Golfja tavasszal érkezik a márkakereskedésekbe.
Nyilatkozatok az új Golfról
Thomas Schäfer, a Volkswagen Személyautók vezérigazgatója: „A Golf immár fél évszázada a Volkswagen márka középpontjában áll, mindenki számára megfizethető mobilitást kínálva a legmagasabb műszaki színvonalon. Folyamatosan alkalmazkodott az ügyfelek igényeihez, és így globális bestsellerré vált. Pontosan erre építünk most a termékcsalád legújabb evolúciós szakaszával – még nagyobb hatékonysággal, kényelemmel és minőséggel, valamint új működési koncepcióval. A Golf ennél jobb nem lesz.”
Andreas Mindt, a Volkswagen Személyautók tervezési vezetője: „A Golf egy dizájnikon. Gyakran utánozzák, de soha nem tudják megismételni. Vizuális stabilitásával és kiváló megjelenésével egyedülálló a kompakt kategória világában. A tipikus Golf tervezési jellemzői, mint például a C-oszlopok, régóta a Volkswagen DNS-ének részét képezik. A legújabb Golf abszolút tisztaságot és olyan szintű önbizalmat sugároz, amely lebontja az osztálykorlátokat. Ez lesz a kiindulópontunk 2024-ben, és ez az inspiráció forrása számunkra a holnap Golf dizájnjának kidolgozásakor.”
Az új modellek áttekintése - a Volkswagen továbbfejlesztette Európa legsikeresebb autóját: a Golfot
Hat felszereltségi szint induláskor. A Volkswagen belépő szintű változattal (Golf) dobja piacra az új Golfot és Golf Variantot, amelyet a Life (közepes), a Style (elegáns csúcsfelszereltség) és az R-Line (sportos csúcsminőség) felszereltségi szintek követnek. A termékcsalád két ikonikus sportmodelljét – a Golf GTE és a Golf GTI – egymástól függetlenül pozícionálták. A Golf hajtáslánca kezdetben két plug-in hibrid hajtásból (eHybrid és GTE), két 48 V-os technológiájú mild hibrid rendszerből (eTSI), négy turbófeltöltős benzinmotorból (TSI) és két turbófeltöltős dízelmotorból (TDI) fog állni. Az élsportolók – a Golf GTI Clubsport, a Golf R és a Golf Variant R –az év második felében érkeznek ( az R modellek 4MOTION összkerékhajtással). Jövőre debütálnak további, TSI motorral szerelt összkerékhajtású változatok is. Minden Golf modellben közös az új fejlesztésű infotainment rendszer generációja, az automatikus klímarendszer új, megvilágított kezelőszervei, valamint az új LED-es fényszórók és LED-es hátsó lámpacsoportok.
Az új külső részletei
Külső új lámpadizájnnal. Új tervezésű LED-es fényszórók, új LED-es hátsó lámpacsoportok és új első lökhárító található a továbbfejlesztett Golf modelleken. A LED-es fényszórók immár egyenesebb vonalakkal rendelkeznek, vizuálisan feltűnőbbek és befelé lényegesen keskenyebbek. A standard LED-es fényszórók alternatívájaként a nagy teljesítményű fényszórók már az első opcionális konfigurációs szinten rendelkezésre állnak majd. Ebben az esetben az autó frontján – Európában elsőként – világító Volkswagen-jelvény lesz, a hűtőrács vízszintes LED-csíkja mellett. A V és W betűket, valamint a betűket körülvevő kört kívül-belül finom világos kontúrok keretezik. A világító Volkswagen jelvény egy új, összetéveszthetetlen Volkswagen lámpadizájnt eredményez. További fénypont a LED-rendszerek második opcionális konfigurációs szintje: az IQ.LIGHT LED-mátrix fényszórók legújabb verziója – szintén világító Volkswagen jelvénnyel. Az IQ.LIGHT LED-mátrix fényszórók új, nagy teljesítményű LED-es távolsági fénnyel vannak felszerelve, amelynek hatótávolsága akár 500 méter éjszaka – lényegesen nagyobb, mint a hagyományos távolsági fényszóróé. Az opcionális IQ.LIGHT LED-mátrix fényszórók csomagja tartalmazza az új fejlesztésű 3D LED-es hátsó lámpacsoportokat, amelyek üdvözlő- és búcsúeffektusai a jármű beállításaiban (az infotainment rendszeren keresztül) személyre szabhatók. Három különböző effektus közül választhat.
Új színek és új felnik. A tizenegy eddigi fényezést most négy új szín egészíti ki: Crystal Ice Blue Metallic, Anemone Blue Metallic, Oyster Silver Metallic és Grenadilla Black Metallic. Az R-Line, GTE és GTI változatokhoz új opcióként feketére festett tető is elérhető. További újdonság az öt, akár 19 colos könnyűfém keréktárcsa-dizájn.
Az új belső részletei
Belső tér új infotainment rendszerekkel. A Golf infotainment rendszereinek hardvere és szoftvere teljesen új, melyek a negyedik generációs moduláris infotainment rendszeren (MIB4) alapulnak. A kezelés jelentősen javult és egyszerűsödött a vadonatúj grafikának és az érintőkijelző új menüstruktúrájának köszönhetően. A rendkívül intuitív infotainment rendszer két különböző 16:9-es megjelenítési formátumban lesz elérhető: az alapváltozatban a Ready 2 Discover érintőképernyője 26,4 cm-es (10,4 hüvelyk) átlójú, míg a csúcskategóriás Discover verzióban kijelző átlója 32,8 cm (12,9 hüvelyk). Az új, tablet stílusú MIB4 kijelzőket úgy tervezték, hogy vizuálisan szabadon állóak legyenek. Ennek részei az újonnan kifejlesztett hőmérséklet- és hangerőszabályzó érintős csúszkák, melyek most már megvilágítottak, így használatuk még ergonomikusabb. A Golfhoz és a Golf Varianthoz ismét elérhető lesz opcionálisan a szélvédő head-up kijelző.
Az infotainment kijelző részletesen. Az új MIB4 rendszerek kezelése rendkívül intuitív. Ennek alapja a kijelző újonnan kifejlesztett menüstruktúrája: a képernyő alul és felül két érintősávra, középen pedig az impozáns kezdőképernyőre oszlik. A vezető kedvenc közvetlen hozzáférési funkciókat rendelhet a felső sáv és a kezdőképernyő nagy területeihez. Ennek nagy előnye: az egyedileg konfigurált felső sáv és a statikus alsó sáv folyamatosan látható marad, amikor a vezető különféle funkciókat nyit meg alkalmazások formájában a kezdőképernyőn. Ez jelentősen leegyszerűsíti a működést. Ezen kívül az új MIB4 rendszerek nagyon gyorsan működnek. A menü felépítése részletesen:
- A felső sáv. A felső sáv bal szélén egy új, közvetlen hozzáférésű gomb található, amely lehetővé teszi a vezető számára, hogy egyetlen kattintással megnyissa a főmenüt az összes alkalmazás áttekintésével. Ettől jobbra található egy stilizált járműgomb az új autóbeállítási központhoz (Car Control Centre), közvetlen hozzáférést biztosítva a jármű legfontosabb funkcióihoz. A főmenü és a Car Control Center mindig elérhető az aktív alkalmazás bezárása nélkül. A Car Control Center jobb oldalán további közvetlen hozzáférési funkciók találhatók, amelyekhez külön-külön hozzárendelhetők például a vezetési módok gombjai, a parkolási funkciók, a segédrendszerek és a médiakönyvtár.
- Középen a kezdőképernyő. A nagy kezdőképernyő a legfontosabb alkalmazások tartalmait jeleníti meg, különböző méretű, szabadon hozzárendelhető grafikus csempékkel. Az olyan klasszikus alkalmazások, mint a navigációs rendszer, a rádió- és hangbeállítások, valamint az új funkciók – például az IDA hangsegédtől kapott vizuális utasítások – jelennek meg a kezdőképernyő csempéin.
- Az alsó sáv. Az alsó sáv állandó közvetlen hozzáférést biztosít a légkondicionáló rendszerhez és az ülésklímához, valamint a Home gombhoz, amellyel a vezető bármikor visszatérhet a központi kezdőképernyőre.
Testreszabható Digital Cockpit Pro. Az új Golf modellek fedélzetén alapfelszereltségként fejlett digitális műszer található: a Digital Cockpit Pro (a kijelző átlója: 26 cm/10,2 hüvelyk). A vezető az új, multifunkciós kormánykerék megfelelő gombjaival két különböző alapvető grafikus konfigurációt (információs profilt) állíthat be: a Klasszikus kerek műszerekkel, a Progresszív kijelző-csempékkel operál. A kör alakú műszerek vagy a csempék közötti terület szabadon változtatható – például a navigációs rendszer útbaigazításait vagy a segédrendszerek kijelzőit megjelenítve. A kerek műszerek és csempék belső területe különféle információkkal tölthető fel. A Golf R-Line, a Golf GTI és a Golf GTE esetében modellspecifikus információs profilok is rendelkezésre állnak.
Az új asszisztensrendszerek
Jobb parkolás. A Golf és Golf Variant újdonsága a Park Assist Pro. A rendszer lehetővé teszi a jármű parkolóhelyre történő be- és onnan történő kihajtását okostelefon segítségével. A sofőr a járművön kívülről irányítja a parkolási folyamatot okostelefonjával; a Golf kormányoz, fékez és gyorsít az előre meghatározott paramétereken belül. További újdonság az Area View rendszer – itt négy kamera összevonásával 360 fokos körbetekintés jön létre és a megfelelő kép az infotainment rendszer érintőképernyőjére kerül.
Az új alapfelszereltség
Hat felszerelési csomag induláskor. A Golf és a Golf Variant belépő szintű változatban (Golf), valamint magasabb felszereltségű Life, Style és R-Line változatban is elérhető lesz. Ezek lefedik a felszereltségi szintek és a hajtáslánc-opciók széles spektrumát, ahogy azt az ügyfelek elvárják egy Golftól. Minden modell alapmotorja egy gazdaságos négyhengeres turbófeltöltős benzinmotor aktív hengerkezeléssel (ACTplus). A sportos Golf GTE és Golf GTI különálló pozícionálássa miatt eltérő hajtáslánc-opciókkal rendelkezik.
Belépő szintű változat – Golf. A belépő szintű Golf modell már bőkezűen felszerelt, olyan funkciókat kínálva, mint az automatikus klímaberendezés (Climatronic), a továbbfejlesztett többfunkciós kormánykerék, a Keyless Access kulcsnélküli zár- és indítórendszer, a dinamikus útjelzőtábla-megjelenítés, a tempomat, a parkolóasszisztens elöl és hátul, az új infotainment rendszer (alapverzió), a vezeték nélküli App-Connect (okostelefon-alkalmazások vezeték nélküli integrációja Apple CarPlay-jel vagy Android Auto-val), a mobiltelefon-interfész, a Digital Cockpit, valamint az új LED-es fényszórók és LED-es hátsó lámpacsoportok.
Középső szint – Life. A következő felszereltségi szint a Golf Life. Itt további részletek jelennek meg a fedélzeten, mint például a krómcsomag, a memóriafunkciós külső tükrök, az okostelefonok vezeték nélküli töltése, a külső környezetvilágítás, a belső háromszínű háttérvilágítás, az elöl deréktámasszal ellátott komfortülések, valamint a bőrből készült többfunkciós kormánykerék és az ACC adaptív tempomat. Szintén alapfelszereltség a 16 colos könnyűfém keréktárcsa.
Csúcsváltozatok – Style és R-Line. Az új Golf és Golf Variant jövőbeli vásárlói két egyenértékű, különbözően pozízionált csúcsváltozat közül választhatnak: Style és R-Line. Az elegáns Golf Style külső megjelenését 17 colos könnyűfém keréktárcsák, egyedi stílusú, krómcsíkokkal ellátott lökhárítók, elöl megvilágított Volkswagen logóval kiegészített nagy teljesítményű fényszórók jellemzik. Belül a felszereltséget sportos komfortülések ArtVelours huzattal, 14 irányban elektromosan állítható vezetőülés és 30 színű háttérvilágítás fokozzák. Az alapfelszereltséget egy tolatókamera-rendszer (Rear View) egészíti ki. A sportos Golf R-Line külsejét a Golf Style-tól az R-Line dizájnú lökhárítói és számos magasfényű fekete eleme – köztük az oldalsó küszöbborítások – különböztetik meg. Ezeket a fekete 17 colos könnyűfém keréktárcsák egészítik ki, gyémántvágású külső felülettel. A belsőt és a funkcionális felszereltséget a bőrből készült multifunkciós sportkormány (az automata duplakuplungos sebességváltóval szerelt változatoknál váltófülekkel), a menetprofil-választás és a prémium sportülések R-Line szövet huzattal különböztetik meg a Golf Style-tól.
Kompakt sportautók – GTE és GTI. A Golf GTE mindig is szoros rokonságban állt a Golf GTI-vel. A legújabb evolúciós változatokban mindkét modell továbbra is a GT-kre jellemző első kialakítást alkalmazza. Ez magában foglalja a lökhárítóban található nagy, méhsejt mintázatú hűtőrácsot, amelyet oldalt feltűnő légterelők és egy sportos stílusú első spoiler keretez. A GT-k másik eleme a színes csík a felső hűtőrácson és az új fényszórók felett. A Golf GTI esetében ez hagyományosan piros, a Golf GTE esetében pedig kék. A két modell hátul különbözik egymástól: a Golf GTI kerek, krómozott kipufogóvégeket kapott a fekete diffúzor bal és jobb oldalán. A mindennapi életben általában elektromosan meghajtott Golf GTE-t a kipufogócsövek helyett a diffúzor felett elegáns krómcsík jellemzi. A 17 colos Richmond könnyűfém keréktárcsa mindkét modellen alapfelszereltség. Belül a Golf GTI és a Golf GTE lenyűgöz a legendás kockás mintázatú prémium sportülésekkel és a bőr multifunkciós sportkormánnyal. Míg az olyan elemek, mint a varrás, az első fejtámlák szegélye és a középső kormánybetét pirosak a Golf GTI-ben, a Golf GTE-ben kéket használnak (Golf GTE: kormányvarrás feketében). Mindkét modell további alapfelszereltségei közé tartozik az alumínium kerettel ellátott sebességváltó gomb, a 30 színű háttérvilágítás, a háromzónás Climatronic klímarendszer és a nagyméretű, csúcskategóriás Discover infotainment rendszer. A Golf GTI első ízben felszerelhető opcionális belső betétekkel is, valódi szénszálas anyagból.
Lájkolja Facebook oldalunkat, hogy elsőként értesüljön az újdonságokról és érdekességekről!